Születésem óta egy berendezett családi házban éltem, így sohasem gondoltam, hogy mennyi utánajárással jár az, ha egy teljesen üres lakást szeretnék bebútorozni. Persze tisztában voltam azzal, hogy a családom minden tagjának szüksége van kisebb-nagyobb ágyra, hogy pihenni tudjunk, vásárolnunk kell székeket, hogy le tudjunk ülni az étkezőasztal mellé. nem gondoltam viszont végig azt, hogy a ruhásszekrényeken túl nem ártana egy előszoba szekrény sem, ahová hazaérkezve letehetjük kabátunkat. Az élet és a mindennapok mutattak rá arra is, hogy cipős szekrény nélkül lehet élni, de egyszerűbb, ha van hol tárolnunk lábbelijeinket. A probléma felmerülésekor férjem talált rá az online bútorboltra, ahol meg tudtuk rendelni a 100-as 4 lenyílós cipős szekrényt. A hét szín közül nem volt egyszerű feladat megtalálni azt, ami legjobban illeszkedik a már meglévő és a tervezett bútorokhoz. Végül a számunkra különleges mintázatú magyar szilva mellett döntöttünk. Ez egyenlőre nem illeszkedik a többi bútorhoz, de az előszoba bebútorozása csak ezután fog kezdődni.