Van a dima.hu tárhelyszolgáltatón egy egészen kezdőknek való hobbiból működtetett web- lapom, melyet még csak építgetek, szépítgetek, de már a folyamat elején olyannal találkoztam,ami egy komolyabb szakembernek is esetenként gondot okozhat. Konkrétan ugyanis az történt, hogy a regisztrátl Domain névvel, szerződésszerűen megvásárolt tárhelyemen lévő weblap egyszerűen nem jelenik meg. Én persze azonnal mindenre gondoltam csak arra nem,ami valójában történt, mert mint később a dima.hu tárhely szolgálató ügyfélszolgálatának hiba bejelentőjének és az élő chates segítség nyujtásának hathatós támogatásával megtudtam a weblapomat minden bizonnyal feltörték. Természetesen erre magamtól rá nem jöttem volna, de az említett segítsaégnyujtás alapján az vezet- hető le,hogy a tartalomkezelő vagy annak valamelyik sablonja vagy kiegészítő pluginje tartalmaz olyan biztonsági rést, amin keresztül -többnyire autómatizált folyamat során – kártékony fájlok íródnak be az oldal fájljai közé,melyek teljesen uj fájlok vagy a weboldal által használt fájlokban uj sorok,amik az oldal meghívásával lefutnak. A másik gyakori lehetőség ezekben az esetekben,amikor a weboldalt kezelő otthoni számítógépre kerülnek vírusok ,amelyek az FTP jelszót valamilyen módon elküldik egy harmadik félnek,aki azután be tud lépni be tud lépni a weboldalra és módosíta- ni tudja azt, vagy hozzátehet kártékony fájlokat, vírusokat. Esetemben az első verzió jütt be, amit a dima.hu tárhelyszolgáltató leírtak szerinti segítségével el tudtunk hárítani, így a weblapom most már továbbra is zavartalanul működik. Mindenesetre eltekintve a pár órás kellemetlenségtől megint sikerült olyat tanulnom,amelyre ezután még fokozottabban fogok figyelni.
Monthly Archives: november 2017
Profi irodai asztal webshop
A mi cégünk már egy jó ideje az irodai-asztal.hu internetes webáruházból szerzi be sz összes kelléket e téren, akik a kereskedelmi tevékenységük mellett ellátják a vásárlókat igen hasznos tanácsokkal, tippekkel és ötletekkel is. Éppen ezért szoktam sokszor és visszatérően elolvasni az irodai-asztal.hu weblapot, mert mindig találok ott valami érdekeset. A minap éppen az írósztalok kialakulásáról, történetéről olvastam, amiről annyit azért sejtettem, hogy az egészen a középkorig nyulik vissza az irnokok, a kódexmásoló szerzetesek korára.Már akkor is figyeltek az íróasztalok elhelyezésére és a megfelelő fény biztosítására,de szép lassan rájöttek arra is, hogy a szellemi munka nyugalmat, különleges állapotot kíván meg, ezért az íróasztalokat fokozatos el is különítették. Sok esetben ezek a szobák sarkába a könyvespolcok közelébe kerültek, de számtalan esetben találkozhattunk falhoz tolt asztallapokkal vagy a szék támlájával a falnak támaszkodó megoldásokkal is.Maga az asztalforma is fokozatosan változott, az egyik helyen lábforma,máshol deszkalábú, szétbontható asztal, megint máshol ujabb szerkezetű, lécvázas felépítésűek voltak. Aformaválaszték ma is igen sokszinű hiszen mind színben,minden forma világban, mind stílusban mind méretben megnnyi a választék.Ma már nincs olyan iroda aminek nem alapfeltétele lenne az íróasztal,amiket a nevével ellentétben nem is írásra, hanem monitorok, billentyűzetek,egér elhelyezésére, alkalmazásuk elősegítésére használják, de iratok, személyes tárgyak elhelyezésére is megfelelően alkalmasak.Azt javaslom nézz körül Te is az irodai-asztal.hu honlap íróasztal, de akár más irodai butor kínálatán , mert ott sokszor szinte „költeményeket” találsz.