Tag Archives: forgószék vásárlás

Modern stílusú forgószékek

forgószék„Szeretem” amikor szüleim, nagyszüleim meglepik gyermekemet zsebpénzzel és meghatározzák számára, hogy mit vásárolhat belőle. Kérésüknek általában eleget is szokott tenni, de most, karácsony után erre semmi szükség nem lesz. Az történt ugyanis, hogy édesapjával egyetértésben karácsonyra megleptük egy ergonomikus forgószékkel, de erről senkinek nem szóltunk a családban sem. Ajándékunkat megtalálta a gyerek a karácsonyfa alatt, örömmel szobájába is vitte. Másnap azonban találkozott nagyszüleivel, akik egy borítékkal és abban némi pénzzel lepték meg. Volt egy üzenet is benne, mely szerint ezt egy jó forgószékre költse. Antónia elolvasta az üzenetet, megköszönte az ajándékot és okosan hallgatott arról, hogy forgószékre már semmi szüksége, hiszen előző este kapott. Másnap férjem szülei hasonlóképpen lepték meg a kislányomat, aki ekkor már nem könnyen tudta magába fojtani a nevetést. Szerencsére ezt csak mi, a szülei vettük észre. Hazafelé a kocsiban megbeszéltük, hogy a pénzt most másra költheti, hiszen ha látogatóba érkeznek nagyszülei, az új szék ott fog állni szobájába.