Kis méretű udvarról is megoldható a sittszállítás!

sittszállítás Budapest

sittszállítás Budapest

Egy házfelújítás alkalmával rengeteg építési törmelék, vagyis közismert nevén, sitt keletkezik. Az otthonunk megújulásakor is ez volt, amely bő félévig tartott. A hosszú hónapok alatt válogattuk a még használható téglákat, léceket, vasdarabokat, gerendavégeket. Mondván, jó lesz az még majd valamire. Természetesen, aztán a végén rá kellett jönnünk, hogy például a korhadt lécekkel, vagy a tégladarabokkal nem tudunk semmit kezdeni. A város központjában lakunk, ahol nem lehet letenni konténert. Ezért olyan céget kellett keresni, akik a kis méretű udvarról, ahol már eléggé tornyosodtak az építési törmelékek, konténer szállítás nélkül vállalják a sittszállítás

megoldását. Körbekérdeztük az ismerősöket, akikről tudtuk, hogy nemrégen építkeztek, vagy újították fel a lakásukat. Rajtuk keresztül találtunk rá a ticitransport.hu weboldalra, ahol konténer nélkül, zsákos sittszállítás megoldásával lett elszállítva a sok felesleges hulladék, ami az udvarunkat „díszítette”. Utána még az udvart is szépen rendbe tették, tökéletesen megvagyunk elégedve a munkájukkal!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!